Öngondoskodó háztartások - Zöldellő kertek
Zöldellő kertek program
A Katolikus Karitász évek óta meghirdeti „Zöldellő kertek” segélyprogramot, amelynek célja az öngondoskodás erősítése a nehéz helyzetben élő családok körében. A program keretében a Karitász vetőmagot, valamint palántákat biztosít olyan családoknak, akik rendelkeznek kis konyhakerttel, és vállalják, hogy tavasztól őszig művelik földjüket.
A „Zöldellő kertek” kezdeményezés két fontos pillérre épül: a koratavaszi veteményezés támogatására, valamint a késő tavaszi palántaültetés elősegítésére. A program célja, hogy a nehéz helyzetben lévő családok a kapott vetőmaggal, palántákkal és saját kertjeik művelésével maguk is hozzájárulhassanak mindennapi élelmezésükhöz, és megtermeljék a konyhájukban leggyakrabban használt zöldségek jelentős részét.
A REMÉNY MAGJAI
A Karitász vetőmagprogramja keretében idén 29 millió forint értékben összesen 4354 rászoruló család részesül támogatásban. A résztvevők olyan egységcsomagokat kapnak, amelyek 14 féle zöldségmagot tartalmaznak. A kiosztott csomagokban helyet kapott többek között paradicsom, sárgarépa, zöldborsó, dughagyma, étkezési szárazbab, uborka, cékla, karalábé, hónapos retek, sütőtök, kétféle zöldbab, spenót és fejessaláta is, emellett a kertek díszítésére virágmagokat is kapnak a családok.
A "Zöldellő kertek" program fejlesztő szemléletű modellre épül: a Karitász nem csupán adományt biztosít, hanem a tudatos öngondoskodást is erősíti a résztvevők körében. Ennek érdekében a vetőmagok mellé szakmai segítséget, részletes vetési segédletet és folyamatos kísérést is nyújtanak, hogy a családok kertjeikben a lehető legnagyobb termést takaríthassák majd be. Országszerte szakemberek segítik a kertek művelését, emellett az önkéntesek szükség szerint eszközöket is biztosítanak a családoknak.
A program egyik alapelve az aktív részvétel: a kertek művelése és a kapott javakkal való felelős gazdálkodás minden esetben elvárás. Ez biztosítja, hogy a támogatás ne csak egyszeri segítséget jelentsen, hanem valódi szemléletformálást indítson el, és a családok saját erőfeszítéseik révén, fenntartható módon javíthassanak szociális helyzetükön, önellátásukon és életminőségükön.
A PALÁNTÁKBAN REJLŐ 1600 ÍGÉRET
A palántázási programban a Katolikus Karitász immár hetedik éve működik együtt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel (MATE). Az együttműködésnek köszönhetően idén mintegy 15 ezer palánta jutott el a Karitász országos hálózatához. A tapasztalatok alapján olyan jól bevált zöldségfélék kerültek a családokhoz, mint a paprika, a paradicsom, a cukkini, az uborka és a tök.
A palánták jelentős része, közel 9600 darab a Karitász felzárkózó településeire került, míg több mint 5400 darabot a 16 egyházmegyei Karitász-központ szállított el és juttatott tovább a családoknak. A gyors továbbítás különösen fontos volt, hiszen így sikerült megőrizni a palánták frissességét és életképességét. Az országos központ ezen a módon közel 600 családot ért el közvetlenül.
A programot tovább erősítette az Egri Főegyházmegyei Karitász Központ munkája is: az elmúlt hetekben további 20 ezer palántát adtak át kiültetésre. Egri munkatársaink ezzel mintegy 1000 családnak nyújtottak segítséget; családonként 10 tő paradicsommal és 10 tő paprikával támogatták a kiskerti termesztést.
A palántázási program így összesen mintegy 1600 nehéz sorsú családot ért el. A Katolikus Karitász „Zöldellő kertek” programja országosan több ezer családnak nyújt kézzelfogható segítséget abban, hogy saját munkájuk révén egészséges, friss zöldségekhez jussanak, és megerősödjön az öngondoskodás a mindennapokban.
A Katolikus Karitász elkötelezett az öngondoskodó háztartások megerősítése mellett, hiszen a tapasztalatok szerint a saját kézzel megtermelt élelmiszer nemcsak anyagi könnyebbséget, hanem büszkeséget és méltóságot is ad a rászoruló embereknek.
Katolikus Karitász – Caritas Hungarica
fotók: Vermes Tibor, Katolikus Karitász, Merényi Zita (Magyar Kurír)
A program a Belügyminisztérium támogatásával valósul meg.







.jpg)

.jpg)
.jpg)


