Lépcsőfok program
Tanulástámogatási és motivációs program
A Katolikus Karitász elkötelezetten támogatja a nehéz sorsú gyermekek felzárkózását és tehetségük kibontakoztatását. A "Lépcsőfok" program egy olyan komplex kezdeményezés, amely nem csupán egyszeri segélyt nyújt, hanem személyre szabott, hosszú távú támogatással és folyamatos motivációval segíti a diákokat a tanulmányi sikerek elérésében.
A program célja és háttere
A kezdeményezés elsődleges célja a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása, motivációjuk növelése és a tehetséggondozás. A program az egyéni szükségletekre épít, hiszen minden gyermek más területen igényel segítséget vagy éppen megerősítést. Legyen szó a tanulmányi eredmények javításáról, az iskolai hiányzások csökkentéséről vagy egy kiemelkedő készség fejlesztéséről, a Karitász szakemberei a családdal szorosan együttműködve dolgoznak a kitűzött célok megvalósításán.
Kiket támogat a program?
A "Lépcsőfok" programba olyan harmadik és tizenkettedik osztály közötti tanulók kerülhetnek be, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak, hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűek. Fontos szakmai feltétel, hogy a családdal már a program indulása előtt is meglegyen a kapcsolat és a működő együttműködés a Katolikus Karitásszal, valamint a szülők részéről látható legyen az elköteleződés a közös munka iránt.
A segítségnyújtás minden esetben egyéni szükséglet alapján történik. A folyamat elején a gyermek, a szülő és a Katolikus Karitász egy együttműködési megállapodást köt, amelyben rögzítik az egyéni képességekhez mért vállalásokat és célokat. Az elért eredményeket a szakemberek folyamatosan nyomon követik.
A programban az alábbi főbb területeken valósul meg a támogatás:
-
Tanulmányi fejlődés elősegítése
-
Tehetséggondozás
-
Tanulási motiváció növelése
A motiváció fenntartása érdekében a Karitász munkatársai heti vagy kétheti rendszerességgel látogatják és segítik a családokat, ellenőrizve a rögzített vállalások teljesülését. Az elkötelezettség hiánya vagy a vállalások nem teljesítése esetén a kapcsolat felbontható a családdal. A kitűzött eredmények eléréséhez a program természetbeni adományként biztosítja a szükséges fejlesztéseket és tárgyi eszközöket, amelyek kizárólag az oktatást és a tanulást szolgálják.
A céltámogatások között szerepelhet:
-
Korrepetálás és tehetséggondozás magántanár bevonásával
-
Oktatási és korrepetálási segédeszközök
-
Sportszerek, tanszerek és taneszközök, beleértve a tanulási célú laptopokat vagy tableteket is
-
Internethozzáférés és a fejlesztő szolgáltatásokhoz való eljutás utazási támogatása
-
Szükség esetén ruházat és élelmiszer biztosítása
fotók: Szabados Edina
Katolikus Karitász – Caritas Hungarica








.jpg)


.jpg)

