Legyen öröm az iskolakezdés!
TANÉVKEZDÉSI TÁMOGATÁSI PROGRAM
A Katolikus Karitász 2025-ben is elindította országos „Legyen öröm az iskolakezdés!” elnevezésű kampányát, amelynek célja, hogy a nehéz körülmények között élő gyermekek számára is reményt és valódi támogatást nyújtson tanévkezdéskor, és év közben is ösztönözze őket a kibontakozásra.
A július 31. és szeptember 30. között zajló összefogás célja az esélyteremtés, hiszen a legkisebbektől a pályaválasztás előtt álló fiatalokig kísérik a fiatalokat tanodákban, ösztöndíjjellegű és tehetséggondozó programokban. A segélyprogram 1500 gyermek évkezdésének és tanulástámogatását már megvalósítja, de szeretnék, ha a beérkező támogatásokból még további 1500 fő bekapcsolására kapnának lehetőséget.
A Karitász kampányának ünnepélyes nyitóeseményére Budapesten, a Szépilona Kocsiszínben került sor Fekete Szabolcs Benedek, a Karitász püspök elnöke és Zagyva Richárd országos igazgató részvételével. A rendezvény különleges része volt a felolvasószínházi előadás, amelyben Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Meskó Zsolt író, rendező, Molnár Levente operaénekes és Kristóf-Búzás Beáta kommunikációs szakember négy hátrányos helyzetű család történetén keresztül mutatták be az tanévkezdéssel járó nehézségeket. Hálásan köszönjük, hogy ügyünk mellé álltak!
A Katolikus Karitász Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányának hírét vivő 17-es és 56-os villamosok egész augusztusban járják majd Budapest utcáit, és összefogásra buzdítanak mindenkit.
Hogyan lehet csatlakozni az összefogáshoz egyszerűen és gyorsan?
- 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500,- forint támogatást jelent)
- On-line adományozással a Karitász honlapján: Katolikus Karitász
- Katolikus Karitász központi bankszámláján is várja az adományokat „iskolakezdés” megnevezéssel CIB Bank 10701094-76228861-51100005












