Tárjátok ki a szíveteket!

Elindult a Katolikus Karitász adventi segélyprogramja

A családok, idősek, egyedülállók mellett áll a Katolikus Karitász az idei adventben is, de a koronavírus miatt több nagy rendezvényen, karácsonyi vásáron sem tud részt venni szervezet.  A Karitász november 20-án indítja el országos segélyprogram-sorozatát „Tárjátok ki a szíveteket” címmel, amely során adománygyűjtést hirdet, és rászoruló családokat segít a téli időszakban és karácsonykor. „Mindig vidáman mosolyogjatok a gyermekekre, a szegényekre, minden szenvedőre vagy magára hagyottra! Ne csak figyelemmel forduljatok feléjük, hanem tárjátok ki a szíveteket is nekik.” - Kalkuttai Szent Teréz anya ezen gondolata lett néhány évvel ezelőtt a Karitász adventi segélyprogramjainak elnevezése.

A Katolikus Karitász minden évben meghirdeti adventi adománygyűjtését. Spányi Antal, a szervezet püspök elnöke elmondta: „Az akció plakátján látható, nyitott tenyérben tartott hóból formált szív szimbóluma annak, hogy kezünkben van a lehetősége a segítségnyújtásnak. Szívünk kitárásával felmelegíthetjük mások hideg otthonát, ünneppé tehetjük küzdelmekkel teli napjait. A szeretet kézzel foghatóvá válhat, ha olyat adunk másnak, ami örömet okoz neki, ami kisegíti a bajból, vagy ha egyszerűen csak megajándékozzuk és megélheti, hogy nincs egyedül.” 

Écsy Gábor atya, a Karitász országos igazgatója szerint a nélkülözőkért indított ünnepi összefogásnak 2020-ban is kettős célja van: ünnepé tenni a karácsonyt és könnyebbé tenni a hétköznapok terheit. Meleg otthont biztosítani téli ruhákkal, kályhákkal és tűzifával. Élelmiszert vinni a családoknak, hogy ne üres asztalnál kelljen megélni a karácsonyt, lakhatási támogatást adni, hogy emberi körülmények között élhessék a családok hétköznapjaikat és ünnepeiket. „A különböző élethelyzetekben különleges törődést adhatunk, személyre szabott segítséggel.” – tette hozzá.  

Az akció keretében számos országos program zajlik karácsonyig, a hatályos rendelkezéseknek megfelelően a lehető legnagyobb körültekintéssel, az egészségügyi ajánlásokat betartva. 

November 20-tól egészen a karácsonyig tartó időszakban több módon is be lehet kapcsolódni az országos akcióba.

Kérjük, lehetőségeik szerint csatlakozzanak a Karitász adventi adománygyűjtési akcióihoz, buzdítsák ismerőseiket és vigyék hírét, hogy idén minél nagyobb lehessen az összefogás és a korábbiaknál is több rászorulóhoz juthassunk el!

Bankszámlaszám: Raiffeisen Bank 12011148–00124534–00100008
Adományvonal: 1356
www.karitasz.hu – online adományozás
Segítsen, hogy segíthessünk!

Katolikus Karitász

A+ A-

1115 Budapest, Bartók Béla út 104. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató