Kéznyomainkat, mint szeretetcselekedetek hagytuk magunk mögött

Ferenc pápa a panamai Ifjúsági Világtalálkozó nyitó szentmiséjén arra kért minket, fiatalokat, hogy legyünk a találkozás kultúrájának építői.

Azt hiszem, ezt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szervezésében a találkozóra kiutazó 40 fős magyar csapatnak sikerült teljes mértékben megvalósítania, hiszen találkoztunk a panamaiakkal, a különböző országok fiataljaival, a helyi hívekkel, a családokkal, természetesen a pápával és mindeközben Jézussal, akihez különböző formában együtt imádkoztunk.

A Fülöp-szigeteki Luis Antonio Tagle bíboros, a Caritas Internationalis elnöke a panamai Ifjúsági Világtalálkozón azt mondta, hogy „a fiatalok szolgálni akarnak”. A bíboros úgy véli, hogy a probléma forrását nem a fiatalokban, hanem az egyház lelkipásztori megközelítésében kell keresni. Meg van győződve arról, hogy „ha olyan helyzetbe hozzuk a fiatalokat, ahol szerető szolgálatra van szükségük, akkor örömmel fogják csinálni!”.

Úgy gondolom Tagle bíboros szavai eljuthattak ahhoz a panamai San Pedro Apostol Templom plébánosához is, aki híveivel együtt az ott tartózkodásunk idejére befogadott bennünket. Hazautazásunk előtt arra kért minket az atya, hogy festékbe mártva kezeinket, kéznyomainkat hagyjuk emlékül a plébánia falán.

Milyen szép ez a gesztus, hiszen így, miközben mi a szívünkbe zártuk őket, a kezünk lenyomatait szeretetcselekedettként otthagytuk az utókor számára.

Szívünkbe zártuk a panamaiakat, hiszen a boldogságuk, a vendégszeretetük, az imáik felejthetetlen élményekkel gazdagítottak minket. Azt gondolom, hogy ima-módjukat, ima-kultúrájukat megismerve más emberekké váltunk. Bízom benne, hogy hazatérve különböző egyházmegyéinkbe tovább tudjuk vinni az ott átélteket, így az itthon maradt fiatalok is részesülhetnek abból, amit mi kaptunk, amit megtapasztaltunk.

A magyar Karitásztól tanulva szeretetcselekedetként hagytunk nyomot egy olyan plébánia falán, ahol a gazdagság, pompa és fényűzés helyett a szegénység mellett boldogság és feltétel nélküli szeretet van, az igaz értékek mellől igaz imák szállnak Jézushoz nap mint nap.

Egy olyan plébánián hagytunk maradandó jelet, melytől hazautazásunkkal fizikailag távol kerültünk, de ahogyan ők is kérték, imáinkban velünk lesznek, mind a befogadó családjaink, mind a plébánia minden híve.

A Tagle bíboros arra is kérte a fiatalokat, hogy legyenek a „kegyelem misszionáriusai”. Nekem, mint magyar fiatalnak Reményik Sándor Kegyelem című verse jutott erről eszembe.

Reményik Sándor:Kegyelem

 

Először sírsz.

Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég, 
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.



Bízom benne, hogy így, a mi imáink által majd magától éled a remény, elcsitul minden és szűnik a vihar!


Kiss Zita

A+ A-

Képgaléria

1111 Budapest, Bartók Béla út 30. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató